+7 (383) 328 10 60 nemzetközi hívás

Endoökológia – az emberi szervezet belső környezetének tisztántartása


 

Az endoökológia az a tudomány, amely azokat a módszereket kutatja és azokat az eszközöket tárja fel, amelyek az emberi szervezet belső környezetének tisztántartását segítik elő, s ezáltal biztosítják a szervek és szövetek normális életfunkcióit. Az endoökológia az orvostudomány új ága, amely nem arra hivatott, hogy a betegségeket gyógyítsa, hanem elsősorban megelőző szerepe van, ami napjainkban elsődleges fontossággal bír.
 

 

Az ember a természet szerves része, ezért szervezetünk minden egyes sejtje érzékenyen reagál a környezetünkben bekövetkezett bármilyen változásra. Bolygónkon minden élőlény, így az ember is, élő sejtjeiben végbemenő biokémiai folyamatok is nagyon régen, évmilliókkal ezelőtt alakultak ki. És ezen évmilliók során az élővilág evolúciója az eleve létező tiszta ökológiai adottságok biztosította ideális körülmények között zajlott. A XX. században végbement technikai fejlődés azonban a felismerhetetlenségig megváltoztatta bolygónk arculatát. Az elmúlt évtizedekben mintha már egy másik bolygón élnénk, anélkül, hogy erről mi magunk tudomást vennénk. Sajnos legtöbbünk távol él az érintetlen természettől, sok-sok vegyi anyaggal, toxinnal szennyezett környezetben. Ezek a káros anyagok a táplálékkal, vízzel és a belélegzett levegővel jutnak szervezetünkbe… Tudományos meghatározás szerint a toxinok: «a szervezetbe bekerülő vagy magában a szervezetben képződő minden anyag, amely rosszkor, szükségtelen mennyiségben, rossz helyre került».

Éppen ezért ma már gyakorlatilag elkerülhetetlen az ember belső szervezetének szennyeződése. Mitől veszélyes ez? Először is, a salakanyagok leküzdésére óriási mennyiségű energiát használ el a szervezet, amelyet egyébként a teljes értékű életfunkciókra hasznosíthatna. Másodszor, számos olyan vegyi anyag létezik, amely roncsolja az immunrendszert, elősegítve ezzel az immunhiány, az allergiás és daganatos megbetegedések kialakulását. Harmadszor, a sejtek folyamatos mérgezése krónikus betegségekhez és a szervezet idő előtti elöregedéséhez vezethet.

Ilja Mecsnyikov
Lina Stern
Vlail Kaznacsejev

 

Az ismert orosz tudós, Ilja Mecsnyikov kidolgozta az öregedés elméletét, amelyet úgy határozott meg, mint a sejtet körülvevő szövetek «elszennyeződése»: az életkor előrehaladtával a káros anyagok kiválasztódása a sejt körüli térből elmarad az oda bekerülő anyagok mennyiségétől. Lina Stern felfedezte a sejtkörüli szövetek elrekesztő funkcióját, később Vlail Kaznacsejev továbbfejlesztette ezt a gondolatot, új fogalomként bevezetve e szövetek «vámszedő» funkcióját. Ezek a felfedezések és más elméleti feltételezések tették lehetővé az endoökológia alapjainak lefektetését.

A «Siberian Wellness» Tudományos-innovációs központjának tudósait tömörítő csoport Jurij Petrovics Gicsevnek, az orvostudományok doktorának, az Orosz Ökológiai Intézet akadémikusának vezetésével aktívan közreműködik a belső tér tisztántartásának (endoökológiának) támogatását elősegítő tudományos eredmények gyakorlatba történő átültetésének a folyamatában, felhasználva ezeket a legkorszerűbb termékekben. Az ökológiai korrekció eszköze és alkalmazásán alapuló módszere (az Orosz Szabadalmi Hivatalnál № 2297843 sz. alatt 2004. október 19-én bejegyezve) szabadalmi védettséget élvez.

A szervezet belső környezetének tisztántartása alapvető feltétele és eszköze a normális élettevékenységnek és a betegségek megelőzésének. Az endoökológia éppen ezért elsődleges fontosságú az egészségünk megőrzése érdekében kifejtett módszeres tevékenység során.